A Skysports szezonelemzője
2010.05.14. 13:57
A Premier League 2009-2010-es idénye immáron véget ért. A továbbiakban a Skysport szezonelemzőjét olvashatjátok.
Mi is ment jól?
Elég sok minden. A Tottenham a Liverpool elleni első bajnoki mérkőzésen már jelezte, hogy komolyak a szándékai az idei évben. Nagyban hozzá járult a Bajnokok Ligája selejtezőt érő negyedik hely eléréséhez a két londoni rivális, az Arsenal valamint a Chelsea legyőzése egymás után. Harry Redknapp menedzser általában a 4-4-2-es felállást preferálta, ami a támadásoknak egyaránt kedvezett. Jermain Defoe a maga tizennyolc találatával remek szezont tudhat maga mögött, mellette azonban még Aaron Lennon, Gareth Bale, Luka Modric, Tom Huddlestone és Niko Kranjcar is villogott. A védelemből fontos kiemelni Ledley King-et valamint Michael Dawson-t, mivel ha bár néha néha nem is működtek 100%-osan, általában megbízható teljesítményt nyújtottak, és a szezon egyik legjobb védőpárosát alkották.
Mi is az, ami rosszul ment?
A Tottenham-nek az idei szezonban nem igazán ment a kisebb csapatok ellen. Élő példa erre a Stoke City valamint a Wolverhampton elleni hazai fiaskó. Ráadásul volt olyan is, hogy már már egy megnyert meccset hagytak kicsúszni a kezeik közül, erre ott volt az Everton illetve a Birmingham City elleni találkozó. Előbbi 2-0-ás vezetésről 2-2-re módosult, utóbbi 1-0-ás vezetésről 1-1-re. Sosem fogjuk megtudni, hogy ha ezek a meccsek győzelemmel végződtek volna a Spurs számára, akkor most hol állna a csapat a tabellán. A szezon egyetlen igazi nagy csalódása az FA-kupa elődöntőjében elszenvedett 2-0-ás vereség a Portsmouh gárdájától.
Vajon boldogok?
Ez nyilvánvalóan nem kérdés, a csapat ugyanis kiharcolta a negyedik helyet a bajnokságban, amivel történelmük során először indulhatnak a BL-ben.
Az év igazolása
Niko Kranjcar - Senki sem gondolta volna, hogy a Tottenham ilyen meghatározó játékosává növi ki magát a horvát fiú. Redknapp Modric lábtörése miatt szerződtette Kranjcar-t, aki egészen elképesztő, csupán 3,5 millió fontos összegért érkezett. Több fontos gólt, valamint gólpasszt osztott ki középpályás, akiről nem mondhatjuk, hogy nem szolgálta meg az árát.
Az év csalódása
Robbie Keane - Az ír fenegyerek csupán hat gólt szerzett az idény első felében, mellette pedig állandó rossz játékkal rukkolt elő. Talán senki sem lepődött meg azon, hogy a januári átigazolási szezonban kölcsönben távozott a Celtic-hez. Mellette még talán David Bentley-re illene ez a jelző, ő azonban a szezon második felében remek formát mutatott.
A sztár
Heurelho Gomes - A brazil hálóőr a csapat egyik meghatározó játékosává nőtte ki magát a Tottenham-nél eltöltött második szezonjában. Az első nem úgy sikerült, mint ahogy azt ő is várta, sokan már a távozását is valószínűnek tartották, mostanra azonban már világklasszis teljesítménnyel védi a Sarkantyúsok hálóját. Bravúros hárításaival nagyban hozzájárult a negyedik hely megszerzéséhez. Nála jobb kapust kívánni sem tudhatna Harry Redknapp.
A meglepetés játékos
Gareth Bale - A wales-i egyszerűen megállíthatatlan volt a szezon második felében. Védekezésben valamint a támadásokban is megállta a helyét. Az Arsenal valamint a Chelsea ellen mutatott fantasztikus játékával valamint góljaival május hónap legjobbjának választották a Premier League-ben.
Csúcspont
A Tottenham játékosai a Manchester City elleni 1-0-ás siker után érezhették úgy, hogy ez a szezon mesebelien alakult a számukra. Külön öröm a az együttes számára, hogy a londoni riválisok közül mindenkit sikerült legyőzni(Fulham, West Ham, Arsenal, Chelsea), nyugodtan nevezhetjük tehát a Spurs-t London egyik legjobbjának.
Mélypont
A Portsmouth elleni 2-0-ás vereség az FA-kupa elődöntőjében. Ez volt talán a szezon legnagyobb csalódása Harry Redknapp csapatának számára.
|