Összes hír : Gudjohnsen Tottenham-ben akar maradni |
Gudjohnsen Tottenham-ben akar maradni
2010.04.22. 16:38
Eidur Gudjohnsen reméli, hogy kölcsönszerződése lejárta után is a Tottenham Hotspur-nél maradhat.
Az izlandi válogatott játékos a januári átigazolási időszakban, a Monaco csapatától érkezett kölcsönbe a londoniakhoz. A Premier League-ben nyolcszor lépett pályára ezen időszak alatt, és eddig egy gólt szerzett. A Chelsea korábbi játékosa jól érzi magát a Spursnél, és szívesen dolgozna tovább Harry Redknapp keze alatt.
– Amikor idejöttem, szinte fellélegeztem – mondta Gudjohnsen. Csábít a lehetőség, hogy itt maradjak, erről mindenképpen leülnék beszélgetni a vezetőkkel az idény végén.
A Tottenham jelenleg a negyedik helyen áll, két ponttal megelőzve a Manchester Cityt. Még négy meccsük van hátra a bajnokságban, játszanak az MU-val, a Man Cityvel, a Burnley-vel és a Boltonnal.
Gudjohnsen szerint a City ellen dőlhet el, hogy melyikük végez a BL-indulást jelentő negyedik helyen.
– Utazunk még a Manchester Cityhez a hátralévő meccseink során, és úgy gondolom, hogy az egy nagyon kemény csata lesz, és eldöntheti a negyedik hely sorsát is.
Gudjohnsen elmondta még, hogy az utolsó pillanatban döntött a Tottenham mellett, mert Gianfranco Zola hívta őt a West Ham Unitedhez is. De ő sokkal szívesebben játszik egy olyan csapatban, ahol a BL-indulás a kitűzött cél, nem pedig a kiesés elkerülése.
– Zola szerette volna, ha a csapatához megyek a West Ham Unitedbe, de én inkább a Tottenhamet választottam, mert a Bajnokok Ligájáért küzdeni sokkal vonzóbb, mint a biztos bentmaradásért játszani. Gianfranco biztos csalódott egy kicsit, hogy nem őket választottam, de szerintem a karrierje során ő is hozott csalódást okozó döntéseket.
A következő fordulóban az MU vendége lesz a londoni gárda, és remek meccsre van kilátás, hiszen a Manchester United még harcban áll a Chelsea-vel a bajnoki címért, ezért nekik is létfontosságú lenne a három bajnoki pont begyűjtése.
Egy dolog biztos, hogy nehéz és izgalmas hetek elé néz Eidur Gudjohnsen és a Tottenham Hotspur gárdája a bajnokság hátralévő heteiben.
|