Diarra a Spurs-ben?
2010.03.27. 17:22
A hírek szerint a Tottenham Hotspur csapata nyáron szívesen szerződtetné a Real Madrid francia középpályását, Lassana Diarra-t.
A Daily Mail állítása szerint a Tottenham Hotspur kivetette a hálóját a Real Madrid védekező középpályására, Lassana Diarra-ra.
A francia válogatott játékos korábban szerepelt már a Premier League-ben, megjárta a Chelsea-t, az Arsenal-t valamint a Portsmouth-ot is, ezután pedig a Real-hoz szerződött 2009 januárjában.
Lass ebben a szezonban korántsem nyújt olyan teljesítményt a királyi gárdában, mint tette azt első szezonjában, ráadásul állítólag ellentébe került a madridiak trénerével, Manuel Pellegrini-vel is, ezért pedig egy jó ajánlat esetében akár távozhat is nyáron a Santiago Bernabéu-ból.
Érdeklődökben nincs hiánya Diarra-nak, hiszen korábban szóbahozták már a Liverpool-lal is, most azonban a Tottenham Hotspur is bejelentkezett a franciáért.
Harry Redknapp nagy csodálója Diarra-nak, korábban edzője is volt a Portsmouth-nál, így igazán jól ismeri a Real tízesét.
Kivásárlási árát 17 millió euróra becsülik, ami a Világbajnokságon való szereplése után akár növekedhet is. Kérdés, hogy a Spurs valóban kifizetni ennyi pénzt ezért a futballistáért, ráadásul Sandro személyében már most leigazoltak egy védekező középpályást a következő szezonra.
|