Pavlyuchenko a hétvégén már játszana
2010.03.22. 19:40
Az orosz támadó reméli, hogy a Portsmouth elleni hétvégi bajnokin már játszhat a Tottenham Hotspur csapatában.
Roman Pavlyuchenko reméli, hogy a Tottenham Portsmouth elleni hétvégi bajnoki mérkőzésén már pályára léphet sérülése után.
Az orosz támadót a Stoke City elleni bajnokin kellett lecserélni sérülés miatt. Az aggodalom akkor még nagy volt, hiszen minden jel arra utalt, hogy a korábbi Szpartak Moszkva játékos térd ínszalag szakadást szenvedett.
Az orvosi vizsgálatok szerencsére megállapították, hogy nem történt szakadás, így az orosz csatár hamarosan újra játékra jelentkezhet.
"Rettenetesen éreztem magam, hiszen abban a tudatban voltam hogy komoly a baj."
"Vasárnap azonnal elmentem egy specialistához, aki megvizsgált, ezt követően pedig megállapította, hogy nem történt szakadás. Amikor meghallottam a jó hírt, hálát adtam istennek hogy nem történt velem komolyabb dolog."
"A mérkőzés alatt izomgörcs lépett fel a lábamban, ezért is nem tudtam folytatni a játékot. Két vagy három nap pihenésre szükségem lesz, hogy elkerüljem az esetleges komolyabb sérülést."
"A klubdoktorral is beszéltem, aki elmondta hogy ha minden jól megy akkor kedden már edzésbe állhatok, a hétvégén pedig pályára is léphetek."
Ezzel biztossá vállt, hogy a Pavlyuchenko nem léphet pályára a Tottenham Fulham elleni FA-kupa mérkőzésén. A londoniak egyetlen bevethető csatára a pocsék formában lévő Peter Crouch.
|