Sandro hamarosan a Spursé lehet
2010.03.18. 21:14
Az Internacional elnöke, Vitorio Piffero szerint a Tottenham Hotspur már akár a jövő héten bejelentheti Sandro megszerzését.
A londoniak mestere, Harry Redknapp hosszú ideje figyeli a 21 éves középpályást. Tavaly nyáron, majd idén januárban is úgy tűnt, hogy sikerül leigazolnia, de a játékos továbbra is Brazíliában futballozik.
Most ismét felszínre került az ügy és Piffero úgy nyilatkozott, hogy a transzferhez minden készen áll és a jövő hét végéig le is zárulhat.
“Azt hiszem, hamarosan hivatalossá válik, hogy Sandro a következő szezontól a Tottenhamben játszik majd, mert nagyon közel állunk a megegyezéshez” – mondta az Internacional első embere.
“Már a jövő héten aláírhatjuk a papírokat. Nem hiszem, hogy bármi változtathatna a helyzeten, mivel a tárgyaló felek tökéletesen egyetértenek.”
Az egyszeres brazil válogatott játékosnak munkavállalási engedélyre is szüksége lesz, hogy pályára léphessen a Spursben.
|