Sandro hamarosan a Spursé lehet
2010.01.13. 19:37
Az Internacional középpályása, Sandro szóban már megegyezett a Tottenham Hotspurrel így hamarosan a londoniakhoz igazolhat.
A fehér mezesek nemrég szerződést kötöttek a brazil klubbal, melynek értelmében bárkivel szemben előnyt élveznek, ha szeretnék leigazolni egyik játékosukat.
Úgy tűnik, most élni kívánnak ezzel az előnnyel és leszerződtetnék a 20 éves Sandrót, akit már korábban is figyeltek.
A Spurs elnöke, Daniel Levy a napokban találkozott az Internacional első emberével, Vittorio Pifferóval, hogy megbeszéljék a transzfer részleteit. A játékos ügynöke, Luiz Paulo Chignall bízik benne, hogy hamarosan megtörténhet az átigazolás.
“Ami a személyes feltételeket illeti, már mindenben megegyeztünk a Tottenhammel. A fizetést, a szerződés hosszát és minden mást megtárgyaltunk, de egyelőre még nem írtunk alá semmit” – mondta Chignall.
“Sandro boldog és alig várja, hogy a Tottenhamhez igazolhasson. Mindennel elégedettek vagyunk, már csak a vételárban kell megegyeznie a Spursnek és az Internek.”
A hírek szerint Harry Redknapp körülbelül 6 millió fontot fizet majd a braziloknak.

|