Előzetes: Blackburn - Tottenham
2009.12.19. 12:16
Legyőzhető, ám koránt sem könnyű ellenfélhez látogat ma a Tottenham Hotspur csapata. Harry Redknapp fiai ugyanis az Ewood Park-ba látogatnak, ahol a Blackburn-nel kell majd harcolni a három pontért.
A Tottenham ezen a héten már túl van egy bajnoki mérkőzésen. A Sarkantyúsok a Manchester City-t ütötték ki hazai pályán 3-0-ra. Ezzel bizony úgy tűnhet, hogy a csapat végleg kilábalt a rossz szériából (utolsó három mérkőzésén nem tudott nyerni, 2 döntetlen, 1 vereség), azonban a hétvégén még vár egy mérkőzés a fiúkra, amelyen mindenképpen megkellene szerezni a három pontot. Ellenfelük a 12. helyet birtokló Blackburn Rovers gárdája lesz.
Sam Allardyce legényei is túl vannak már egy mérkőzésen is ezen a héten, azonban ezt gyorsan szeretnék elfelejteni. A Rovers ugyanis 2-1-es vereséget szenvedett a Birmingham City otthonában. A Rovers legútóbbi öt mérkőzésén egyszer sem tudott győzni, ezeken a mérkőzéseken négy döntetlen ill. egy vereség a mérleg.
A két csapat legútóbbi összecsapásán is az Ewood Park volt a helyszín, némi meglepetésre pedig a Rovers megverte a Tottenham-et. A mérkőzésen McCarthy és Oojier tudott betalálni, míg a londoniaknál Robbie Keane volt eredményes büntetőből. Reméljük, hogy a mai találkozójukon másféle eredmény fog születni, természetesen olyan ami a Spurs-nek kedvező!
Csapathírek:
Blackburn: Továbbra is kérdéses a játéka a Blackburn talán legjobban teljesítő játékosának, David Dunn-nak a játéka. A középpályás négy meccset hagyott már ki eddig bokasérülés miatt, amelyet a Stoke City ellen szenvedett el.
Sam Allardyce csapatába visszatérhet Vicent Grella, aki combsérüléséből épült fel.
Allardyce csapatából nagy valószínűség szerint csak Dunn fog hiányozni, további sérülétek nincsenek a korábbi Bolton menedzser csapatában.
Várható kezdőcsapat: Robinson; Chimbonda, Samba, Nelsen, Givet; Emerton, Nzonzi, Grella, Diouf; McCarthy; Di Santo.
Tottenham Hotspur: Újabb sérülése miatt nem léphet ma pályára Luka Modric. A horvát válogatott középpályás ugyanis bokasérülést szedett össz a héten.
További hiányzója lehet a Spurs-nek David Bentley, aki vádlisérüléssel bajlódik, ám ha egészséges lenne, akkorsem lenne biztos a játéka korábbi csapat ellen.
Ledley King a héten már edzzésbe állhatott, azonban az Ewood Parkban még nem szerepelhet Harry Redknapp csapatában, hozzá hasonlóan Jonathan Woodgate sem bevethető ágyéksérülése miatt.
Várható kezdőcsapat: Gomes; Corluka, Bassong, Dawson, Assou-Ekotto; Lennon, Huddlestone, Palacios, Kranjcar; Defoe, Crouch.
Keretek:
Blackburn Rovers: Robinson, Olsson, Chimbonda, Givet, Salgado, Samba, Nelsen, Diouf, Pedersen, Andrews, Jacobsen, Nzonzi, Emerton, Hoilett, Kalinic, McCarthy, Roberts, Di Santo, Grella, Brown.
Sérültek: David Dunn
Tottenham Hotspur: Gomes, Corluka, Assou-Ekotto, Bassong, Dawson, Huddlestone, Palacios, Lennon, Kranjcar, Defoe, Crouch, Defoe, Pavlyuchenko, Alnwick, Hutton, Bale, Jenas, Keane, Naughton, Giovani, Rose.
Sérültek: Jonathan Woodgate, Ledley King, Carlo Cudicini, David Bentley, Luka Modric
Forma:
Blackburn Rovers:
Dec. 15.: Birmingham 2-1 Blackburn (Premier League)
Dec. 12.: Hull City 0-0 Blackburn (Premier League)
Dec. 5.: Blackburn 0-0 Liverpool (Premier League)
Dec 2.: Blackburn 3-3 Chelsea (4-3 tizenegyesekkel- Ligakupa)
Nov. 28.: Blackburn 0-0 Stoke City (Premier League).
Tottenham Hotspur:
Dec. 16.: Tottenham 3-0 Man City (Premier League)
Dec. 12.: Tottenham 0-1 Wolves (Premier League)
Dec. 6.: Everton 2-2 Tottenham (Premier League)
Dec. 1.: Man United 2-0 Tottenham (League Cup)
Nov. 28.: Aston Villa 1-1 Tottenham (Premier League).
A mérkőzést sajnos nem közvetíti magyar adó, viszont a neten biztosan megnézhető valahol a találkozó. Jó szurkolást! Hajrá Spurs!
|