Crouch: King-nek ott a helye a vb-n!
2010.05.10. 21:56
A Tottenham Hotspur védője, Ledley King biztosan ott lesz a világbajnokságon, ha Fabio Capello úgy látja, hogy teljesen egészséges, legalábbis csapattársa, Peter Crouch szerint.
A 29 éves bekket pályafutása nagy részében térdsérülések hátráltatták, de jó esélye van rá, hogy holnap bekerüljön az angol válogatott bő keretébe, melyből Capello végül kiválasztja majd azt a 23 játékost, akiket kivisz Dél-Afrikába.
Nagy kérdés, hogy az olasz mester hajlandó lesz-e vállalni a sérülés kockázatát még egyhátvéd esetében, hiszen a válogatott csapatkapitánya, Rio Ferdinand az egész szezon során a hátával bajlódott.
Crouch biztos benne, hogy King lesz a vb legjobb védője, ha bekerül a keretbe és végig egészséges marad. Az minden esetre jó jel, hogy kilenc napon belül három meccset is gond nélkül végigjátszott.
“Ledley fantasztikus játékos, biztosan ott lesz a világbajnokságon, ha Capello úgy ítéli meg, hogy jó állapotban van” – mondta a korábbi Liverpool-játékos.
“Kilenc nap alatt három mérkőzésen is pályára lépett és nem úgy tűnt, mint akinek bármije is fájna. A vb-ig még kipihentebb és fittebb lesz.”
“Nagyon jól sikerült számára a szezon vége, fantasztikusan játszott. Nagy kár, a sérüléseiért, a világ legjobb védőjeként tarthatnák számon, ha nem kellene mindig a térdével bajlódnia.”
“Nem én akarom megmondani Capellónak, hogy kit vigyen ki, de Ledley egy kiváló középhátvéd. Ha teljesen egészséges, nincs nála jobb.”
|