Redknapp a szezon végén távozik
2010.04.01. 16:16
A Tottenham menedzsere a szezon végén elhagyja a White Hart Lane-t.
A hírt a Tottenham Hotspur hivatalos honlapján erősítette meg, miszerint Harry Redknapp a szezon végeztével távozik a londoniak kispadjáról.
Redknapp ugyanis igen komoly összetűzésbe keveredett a csapat elnökével, Daniel Levy-vel, valamint az utóbbi időben több játékosával is látták őt heves szóbárbajba keverdeni.
A menedzser megunta az utóbbi időben uralkodó stresszes légkört maga körül, ezért a tegnapi nap folyamán besétált Levy elnök irodájába, és beadta neki a felmondását.
A Tottenham Redknapp irányítása alatt eddig remekül szerepelt a szezonban, ráadásul a csapatnak még megvan az esélye arra, hogy kiharcolják a negyedik helyet a tabellán, ami köztudott hogy Bajnokok Ligája indulást ér.
Ha ez sikerül, akkor a Bajnokok Ligájában már biztosan nem Redknapp fog a Tottenham kispadján ülni. Utódja kilétéről egyenlőre nincs hivatalos információ, a lehetséges jelöltek között viszont ott szerepel Martin O'Neil, Laurent Blanc valamint a londoniak korábbi mestere, Martin Jol neve is.
|