Bolton - Tottenham 1-1
2010.02.14. 21:40
Az FA-kupa ötödik körében a Bolton otthonában volt jelenésünk. A Tottenham szokásához híven ismételten nem élt az adódó lehetőségekkel, így nem tudta behúzni a meccset.
Az első félidő alacsony színvonalú játékkal telt. A Bolton a 35. percben szerezte meg a vezetést, egy jobbról belőtt labdát Davies a jobb sarokba vágott.
A szünet után felébredt a Tottenham, két gyors kapufával jelezte, hogy nem nyugodott bele az eredménybe.
A 61. percben az egyenlítés is sikerült, Defoe 15 méterről nagy erővel a léc alá bombázott.
Tíz perccel később a vezetést is megszerezhette volna a vendégcsapat, azonban a Tottenham játékosai egyszerűen impotensek a tizenegyesek végrehajtásánál, és ez most is beigazolódott.
A játékvezető ugyanis büntetőrúgást ítélt a Spurs-nek, a labda elé pedig nem az a Defoe állt, aki ebben a szezonban már két büntetőt is sikertelenül végzett el, hanem Tom Huddlestone, aki közismert bombaerős lövéseiről, most azonban valami iszonyatosan rosszul rúgta meg a labdát, Jaaskelainen pedig könnyedén hárította a jobb oldalra tartó próbálkozást.
A londoni csapat a folytatásban fölényben játszott, az eredmény azonban nem változott, 1-1-re zártak. A Spurs csak úgy mint korábban a Leeds vagy pl. az Everton illetve a Birmingham ellen ismét hagyta elúszni a mérkőzést. Az újrajátszást február 24-én a White Hart Lane-en rendezik meg.
|