Bentley januárban távozik
2009.12.16. 18:52
A korábbi Blackburn játékos jelenlegi csapatát kérte arra, hogy januárban adják el őt.
A The Daily Mirror beszámolója szerint David Bentley arra kérte a Tottenham Hotspur vezetőségét, hogy januárban mindenképpen adják el őt egy másik csapathoz.
A 25 éves futballista múlthéten veszett össze a Spurs menedzserével, Harry Redknapp-pel, aki pedig azt mondta neki, hogy januárban mindenképpen távozonn csapatától.
Bentley már az előző, Wolves elleni mérkőzésen kimaradt a Tottenham keretéből, és a mai Manchester City elleni összecsapáson sem lesz még ott a kispadon sem.
És éppen a City az a csapat, amely szívesen szerződtetné az angol középpályást. Mark Hughes ugyanis csodálója Bentley-nek, korábban pedig dolgoztak már együtt a Blackburn-nél is, tehát jól ismeri a játékos képességeit.
|